2012. április 11., szerda

Nagy sikerű rajz- és bábkészítő verseny, Misztrál-koncert a közösségi házban.


Pályázatot hirdetett egyesületünk a térség gyermekei számára. A feladat az volt: álmodják meg el a Misztrál együttes Álomkófic lemezének címadó figuráját, rajzban, versben, mesében, vagy bármiben. A koncert napján, az együttes vezetője, Török Máté adta át a legsikerültebb alkotásokért járó okleveleket és ajándékokat. A győztesek együtt is vacsorázhattak meg az együttes tagjaival. A koncert hangulatáról tanúskodjanak a képek.







Átadásra került Endrefalván a II. András Integrált Közösségi És Szolgáltató Tér


Az egyesületünk által szervezett Játékfesztiválra érkező egyik budapesti játéktervező azt mondta: csodálatos volt látni ezeket a gyönyörű, csillogó szemű, érdeklődő, értelmes roma gyermeket látni. Megvan tehát az esélyünk, hogy programjaink kedvező fogadtatásra találjanak.

A csillogó szemű gyermekekről szóló dicséret nyilván az iskolát illeti, kimagasló tudással és szeretettel foglalkoznak Endrefalván velük. Az iskola azonban önmagában kevés, más lehetőségeket is biztosítani kell számukra. Ehhez, az iskolán kívüli foglalkozásokhoz kérjük a helyi tanárokat, legyenek itt is segítségünkre, kicsit más oldalról közelítve gyermekeink versenyképességének erősítését.

A komplex feladatok egyike ebben az IKSZT-ben a mindennapi tudás megszerzéséhez szükséges terek, lehetőségek biztosítása. A tudást az internet és olvasó, az információs pontok sokfélesége, a kiállítások, a kulturális és szakmai előadások, hangversenyek, képzések (beleértve az egészségügyi felvilágosító munkát is) bonyolítása, vállalkozók inkubációja ismeret­anyagokkal, tájékoz­tatókkal, a sokszínű iskolai és iskolán kívüli tanulási lehetősek szolgáltatják.  A helyi tudás az értékek ismeretében és megbecsülésében, a gazdasági örökség ismeretében, tapasztalatok átadhatóságában is hasznosul. A szolgáltatás szerepét hangsúlyozzuk, minden életkori sajátosságok szerinti helyi csoportnak, kiemelten a településünkre betelepült roma családoknak.

A közösségi élet „kötelező” hozzátartozójának tartjuk a tudás megszerzéséhez szükséges feltételek kialakítását (pl civil szervezetek helyiséghasználata rendezvényeik, összejöveteleik számára stb.), de a kulturális rendezvények megtartása, a helyi közösségek kezdemé­nyezéseinek felkarolása, a technikai és tudásbeli segítségnyújtása is az.

A II. András „tudásház” belső tereit, szolgáltatásait úgy terveztük, hogy az egyes programok, tematikus feladatok átjárhatók legyenek. Erre legszemléletesebb példa majd a Nyitott műhely elnevezésű integrált tér lesz. Ebben a térben lesz internet-hozzáférés, olvasó és kávézó, külön játszósarok a legkisebbeknek. Ugyanitt, részben szeparált módon, lehetőség nyílik saját célra készülő kézműves tárgyak megmunkálására, kamara kiállítások és kulturális, gazdasági témájú előadások szervezésére, új helyi foglalkozási lehetőségek kitalálására, információk cseréjére, digitális szolgáltatásra, családi együttlétre. A Nyitott műhely olyan, sokféle tevékenységet magába integráló tér, amely az IKSZT a legnagyobb kihasználási fokkal működő tere lesz. Nemcsak alapterülete szerint a legnagyobb, hanem a leglátogatottabb terének is szeretnénk tudni. Tevékenységében, pedig a legszínesebbnek. Programok száma szerint, pedig a legtöbbnek. A Nyitott műhelyt a családoknak ajánljuk, mégpedig a család minden tagja megtalálhatja magának az őt érdeklő lehetőségeket. Pl. a kismama varrhat a digitális varrógépen, addig a gyermek internetezhet, játszhat szellemi fejlődést elősegítő játékokon, a családapa olvashat, filmet nézhet a házimozin, böngészhet álláshirdetéseket.

A Világ-látók terme alkalmas arra, hogy különféle típusú tudás megszerzésére építő rendezvényeket, foglalkozásokat szervezzünk benne. E teremben képzések zajlanak, kisebb konzultációk, előadások, egészségügyi tanácsadás, munkára való felkészítés, tréning. A Világ-látó alkalmas játszóházas foglalkozások megtartására is, egy-egy rögtönzött koncertre, kisebb irodalmi előadásra, zenei próbára. A inkubációs terem mellett ennek a térnek kell a legjobban felszereltnek lenni. A projektor ma már nélkülözhetetlen eleme egy előadó/oktató teremnek, a számítógép, internet úgyszintén. Mivel hátrányos helyzetű térségről van szó, iskolán kívüli tanulási, gyakorlási lehetőség gyakorlatilag nincs. Szeretnénk helyet, eszközöket, foglalkoztatókat biztosítani zenét, nyelvet tanuló diákoknak ebben a helyiségben. A tanulási, ismeretszerzési lehetőségek növelése, a tehetségek példaértékű gondozása növeli a fiatalok versenyképességét, lehetőségeiket a továbbtanulásra. Az esélyek változását tartjuk a legfontosabb eredménynek.

Konyhánk alkalmas gyors, látványos keretek közt főzés, étkeztetés lebonyolítására, illetve a távolabbról hozott ételek melegítésére, tálalására. Látványossága a falusias serpenyőinek használatában, a vendégek szeme előtt zajló készítés módjában rejlik. A „Helyi Olivér konyhája” nevet viselő helyiség az intézményben hosszabb időt eltöltendő, étkeztetéssel együtt zajló foglalkozásokhoz szükséges. Emellett, mivel a település lakosságának egy része egészségtelenül táplálkozik, táplálkozási bemutatók megtartására is szeretnénk benne sort keríteni. A konyha egyik fontos helyszínünk lesz a nyelvtanításhoz is. Itt szeretnénk a gyermekeket ugyanis a tűzhely mellett tanítani angolra, németre, vagy spanyolra és főzni, bevásárolni, élelmiszert előkészíteni - idegen nyelven, becsempészve az egészséges táplálkozás ismeretanyagát a tanórába.

Az IKSZT-t úgy fogjuk fel, mint egy komplex térségfejlesztő, vidékfejlesztő, tudás-fejlesztő, új modellek kidolgozásának helyszínét. Minden csak eszköz arra, hogy az itt élő emberek meglássák településeinkben a fejlődési lehetőségeket, felfedezzék a helyben maradás igényét.
Az inkubációs szerep felvállalása intézményünkben egy komplex térség- és vidékfejlesztési igénnyel van összefüggésben. A gazdaság gyenge, a helyi humán és gazdasági erőforrások mérsékeltek, de helyi értékek vannak, amelyeket mozgásba kellene lendíteni. Emellett a vállalkozók tőkeszegények, nem innovatívak, információk híján nem pályáznak, alacsony az együttműködési készség. Helyet, technikai eszközöket, szakembereket hozunk, partnereket közvetítünk, képzéseket szervezünk, tanácsadást folytatunk. Az Inkubátor egy olyan – tájékoztató Pont - helyiség az IKSZT-n belül, ahol mód nyílik gazdaságfejlesztő műhelymunkára a helyi leendő, vagy meglévő vállalkozók között, illetve folyamatosan zajlanak ötlet-börzék, vállalkozói tanácsadások, térségi/települési megbeszé­lések. Itt lehet találkozni a szakmai segítséget nyújtó Pontok munkatársaival (MNVH, ÁFSZ, kistérségi társulás, LEADER-közösség) Megtalálhatók lesznek benne a helyi, illetve távolabbi állás­kínálatok, a helyi szolgáltatók, iparosok jegyzéke, elérhetőségük. Továbbá olyan technikai jellegű infrastruktúrát szeretnénk benne biztosítani, amely a helyi tőkeszegény vállalkozókat segíti eszközökkel. Nyomtató, fénymásoló, fax, internet. Illetve egyéb gaz­dasági tanácsadás, szükség szerint könyvelés.

Meggyőződésünk, hogy az intézmény hatékony és takarékos működtetéshez a helyi civil szervezetek adhatják meg az egyik lehetőséget. A civil szervezetek helyiséghiánya visszavetette eddigi tevékenységüket. Az intézmény keretein belül megtalálhatják igazi funkciójukat, működésükhöz a szükséges tereket, infrastruktúrát. Remélhetően öntevékenyen hozzájárulnak majd a programok szervezéséhez, a rezsiköltséghez. Pályázati forrásokhoz jutva az intézmény fenntartásához is hozzájárulhatnak majd.
A Tudásház és működése kedvező folyamat része lesz Endrefalván. Egy jól működő, színvonalas – alternatívákat kínáló – programokkal teli közösségi tér az elvándorlási folyamatok megállításában jelentős állomás lesz. Az intézmény keretein belül folyó ismeretterjesztés, inkubációs szolgáltatás, képzési lehetőségek a kedvező gazdasági folyamatok megindításában is szerepet játszanak, beleértve munkanélküliség csökkentését is.


2012. április 10., kedd

Bemutatkozás - az Egyesületről


Ménes-patak Menti Települések Térségfejlesztő Egyesület

9. éve működünk 13 hátrányos helyzetű nógrádi településen. Egyesületünk az uniós kísérleti LEADER-program kezdeményezője, szervezője, irányítója, 24 helyi projekt lebonyolítója (2003-2005) volt.
Közösségi rendezvényeink sorából kiemelkedik a Ménes-patak Menti Nemzetközi Fotóművészeti Fesztivál és a Ménes-patak Játékfesztivál és Kiállítás. Mindkettő idén hetedik alkalommal. sok ezres résztvevővel. A kiállításokat a szlovákiai Füleken is bemutatjuk. Folyamatosak zarándokútjaink, kiállításaink, hangversenyeink.
Turisztikai programokat, fejlesztési terveket, programokat készítünk. Pl. Élet-alkony projekt, Családi mintagazdaságok.
Egyesületünk Integrált Közösségi és Szolgáltatói Tér (IKSZT) kialakításához nyert pályázatot. Az 53 milliós fejlesztés Endrefalván, 2011 novemberében került átadásra. Integrált terünk 370 nm-es. Tanterem, Nyitott műhely elnevezésű közösségi helyiség (számí­tógépek, internet, nyomtató, fax, hangosító, projektor), konyha, konferenciaterem, infor­mációs iroda. Valódi programokat tudunk nyújtani a többségben lévő roma lakosságnak, kihasználva azt a tenni akarást, ami bennük van. Képzésben, munkában, közösségi életben.

Alapításunk óta végzünk különféle szolgáltatásokat. Uniós pályázatírást, programszervezést, forrás-koordinálást, partnerközvetítést. Szorgalmazzuk a LEADER vidékfejlesztési program sikerei, kudarcai és tapasztalatai alapján, hogy civil szervezeteink vegyenek részt gazdaságfejlesztő tevékenységekben, generáljának kapcsolatokat önkormányzatok, vállalkozások, vállalkozni akarók között. Komplex programok, innovatív együttműködések, illetve nagyszabású közösségi programok kellenek a hátrányos helyzetű települések gazdaságának fellendítéséhez.

Településeink Nógrád legveszélyeztetettebb falvai. Hátrány mutatkozik a foglalkoztatásban, továbbtanulási esélyekben, kulturális lehetőségekben, ingatlan árakban, vállalkozói aktivitásban, civil szervezetek működésében. Jellemző a termékek és szolgáltatások versenyképességének hiánya, a gazdaság alacsony innovációs készsége és teljesítőképessége. Munkanélküliség országos átlag feletti.
Minden eszközt szeretnénk megragadni ahhoz, hogy a térségben mutatkozó depressziós tüneteket enyhítsük, hogy bevonjuk a munkanélküli lakosságot a közösségi programokba. Felkészítő, munkahelyteremtő programjaink része a jó közérzet elérése, a Jövőkép megfogalmazása.